Előkészületek:
A padló és a berendezési tárgyakat vízmentes takarással érdemes ellátni. A padlón is vízzáró, lakkozott kartonnal szoktunk takarni, amit vászon ragasztóval leragasztunk, mert az nem csúszik úgy, mint a fólia és nem szakad ki.
A munkára alkalmas helyiség biztosítás további lépései.
Helyi világítás kiépítése, ha cserére szorul, esetlegi javítása. A falakban lévő vezetékek nem lehetnek áram alatt, Ezt még az áramtalanítás után is ellenőrizni is kell.
A vakolandó helyiségben minimum 5 Celsius fok hőmérséklet kell legyen. A fűtést és rendszeres szellőztetést, előre meg kell szervezni.
A szárításról szárítási protokollt kell majd írni, ki, mikor, hogyan, felel a száradásért. Az elkészült vakolásnak már aznap a száradás jeleit kell, hogy mutassa. Higrométerrel érdemes mérni a helyiség páratartalmát, az 60% felé nem kúszhat, ezt fűtés mellett óránként akár sűrűbben kialakított szellőztetéssel érhetjük el.
A felület előkészítése:
Az első és legfontosabb lépés, ha vannak penészfoltok, akkor azok eltávolítása mechanikai lekaparása. Védőfelszerelés kesztyű, szájmaszk, porszívó használata erősen ajánlott. A fekete penész belélegzése, toxikus hatása miatt, mérgezést, arra érzékenyeknél, allergiát, vagy asztmatikus tüdő működési elégtelenséget, a legrosszabb esetben Alzheimer kor tüneteit, vagy megbetegedést okozhat.
A következő lépés, a salétrom sós vakolatot is, ugyanúgy, mechanikai úton kell eltávolítani. Ezek az anyagoknak a kertben lehet a végső helye, ezt az anyagot újra felhasználni és ezzel netán vakolni, szigorúan Tilos!
A vakolás előtt ki kell takarítani. Érdemes még egyszer végignézni a falat, nem e maradt fenn leváló, leveles rész, azt spaklival el lehet távolítani. Ahol igényli, kőműveskalapáccsal vagy egyéb falkaparókkal ki szedni a mechanikusan is elváló, nem tapadó anyagokat. A vakolatból a dróthálót mindenképpen távolítsuk el.
Tapasztás vakolás vályog alapon:
Ahol a falazatba mélyedések keletkeztek a vakolat eltávolítása után, ott érdemes mogyoró vagy akácfa tüskézés csinálni, hogy a nagy vastagságban felkerülő vakolatrész nem húzza le önmagát a falazatról. Keverékbe hosszú szálas anyagot kell keverni, hogy a repedéseket összefogja, illetve a következő rétegek jobb tapadása érdekében az ujjunkkal érdemes benyomkodni, hogy lyukacskák keletkezzenek, ezek is a mechanikai kapcsolat javítása érdekében és a gyorsabb száradás miatt fontos.
A téglafalaknál a fugákat ácskapoccsal kikaparjuk 1 cm mélyen, hogy a jövőben felhordott vakolatunk kapaszkodni tudjon mechanikusan a hátszerkezethez.
Gúz:
Az első rétekben a gúzolást készítjük el, ez biztosítja a vakolatrendszer és a falazat közötti jó tapadást. Gúzt zsíros vályogból készítjük el, ha nem ismernénk fel, az a jó anyag, amit nehéz lemosni a kézről vagy a szerszámokról. Kefir sűrűségűre készítjük, ezt korongecsettel vagy kőművesserpenyővel vihetjük fel a felületre.
Anyaga:
2 rész agyag és hozzá 1 rész homok.
Vakolás előkészületei:
Helyszínt még egyszer ellenőrizzük, a vakolásnak relatíve akadálymentesen és lehetőleg gyorsan kell történnie, ezért a vakolás megkezdése előtt mindent kéz alá kell készíteni.
Az anyag legalább egy nappal előtte be lett keverve, a szalmás vályog is megérett a keverő edénybe, a vakolaterősítő hálók is le vannak szabva, permetező is fel van pumpálva, szerszámok is helyben vannak, ne keljen semmit sem keresgélni, nekiállhatunk a vakolásnak.
A tapasztás:
Vízzel permetezzük a vakolandó felületet, majd arra felhordjuk a fentebb tárgyalt gúzt, majd erre a száradást nem megvárva felhordjuk tenyérrel vagy szerszámmal a felületre. Igény esetén síkok kialakítására is figyelünk.
A mélyebb repedésekbe kerül a fentebb említett peckelés és szalmás vályog. Ahol szűkebbek a repedések, esetleg döngöltfalnál, kalapács és ék segítségével vissza tudjuk javítani a felületet, ki tudjuk tölteni a rést.
Száradásnál a fentebb említett protokollt kell követni, illetve ahol vastagon ment fel az anyag ott mindenképpen érdemes ujjheggyel megszúrkálni a felületet.
Száradás alatt, nem a felületi, hanem a vakolandó alapig értjük, fontos kivárni.
1.kiseb repedés 2. szalmás vályoggal javítható 3. tüskézett javítás nagy vastagság 4.vályoggal kialakított rétegrend 5. mésszel kialakított rétegrend
Tapasztáshoz:
agyagpor
bontott, levert vakolatmaradék
éles 2 mm szemnagyságú homok
hosszú szálú szalma 30-40%, kb. 30 cm hosszú
Alaposan összekeverjük majd, átdolgozzuk, többször áttaposva, ha lehet egy két napig érlelve. A keveréket végleges használat elött, ki kell próbálni és tesztfelületen megállapítani, hogy alkalmazható -e az egész homolkzatra, ha leválna vagy porlana a felület akkor azt a keveréket javítani kell.
A vályog alapvakolat:
Maximum rétegenként 15 mm vastag szintezett léccel keresztbe és hosszában függőlegesre síkolt felületre vakolunk.
A vályogvakolat, minden esetben, ritkaszövésű 10 mm x10 mm erősítő hálóval készül. A rácsméret legkisebb háló méret 7x7 - 10x10 mm ig terjedhet. A friss lágy vakolatba terítve, majd léccel bele simítva készítjük el. A háló nem látszódhat ki, ezért arra további vékony réteget vakolunk és azt is szintezni kell.
Sok előnye van a keményitővel stabilizált 120 gr/ m2 jutahálónak, könnyű vele dolgozni, egyszerű szabni és illeszteni a felületre. Létezik nem stabilizált termék is ez kevésbé felhasználó barát, de a célnak ez is megfelelő, árban lehet nagy különbség. A sűrűbb 120g/m2-nél nehezebb szövetek vakolaterősítésre nem alkalmasak.
A félszáraz vakolatot nagyobb méretű, fa simítóval tömörítjük.
A kültéri vakolatokhoz szárított lótrágyát lehet adagolni 10%-ban. Javítja a tapadást, és az erózió ellenállóságát.
Az alapvakolat meszelhető, vagy vályogfestékkel festhető.
Esetleg, ha megtetszik ez a felület, akkor a befejező maximum 3-5 mm vastag simító réteg lehet színes, natúr vályogvakolat, színes dekor vályog glett, vályog nemesvakolat, amit szivacssimító és permetezett víz segítségével mosunk vissza, és dörzsölünk egységesre.
A vályog lehet viasszal kezelt vízlepergető is pl a fürdőszobában.
A alapvakolatra, mészvakolattal is vakolhatunk, beltérben3 mm vastag, kültérben minimum 2 cm vastagságban. A vakolat kültéri felhordása előtt enyhén nedvesített felületre, higított mészvakolatot korongecset segítségével felhotdunk, utána a nedves alapra azonnal vakolunk a mész alapvakolattal 1:3 arányú keverékkel. A félszáraz vakolatot nagyobb méretű, fa simítóval tömörítjük
A mészvakolat:
A mész alapvakolatot beltériben, a nedves helyiségeknél, kizárólag csak a csempe alá szoktuk alkalmazni, a többi részen lehetőleg vályog alapvakolat készüljön.
Anyag:
1: 3 mész: éles homok arányú keveréssel elkészíthető, maximum 1-5 mm vastagságú vakolatfelhordással rétegenként.
A mész simító:
1:4 mész: éles 1-5 mm szemnagyságú rostált homok, ezt 3mm vastag rétegben lehet felhordani.
A mészvakolat kötés ideje, 28 nap, folyamatos utókezelést igényel.
Lehetőleg a kötésidő alatt: kitett napfénynek, fagynak és csapadéknak közvetlenül ne tegyük ki, védjük a felületet.
Meszelés, mészfestés:
A mészhez ne keverjünk semmi nem bele való anyagot.
A mi adagolható: kazein 10 l / max5 gramm, pigment max 10%, márványliszt 5-20 gr
Az első meszeléshez: 10 liter víz, 4 serpenyő oltott mész
A második és harmadik meszeléshez: 10 liter víz, 6 serpenyő oltott mész
A meszelést meszelővel végezzük, két naponként, a száradást lassan, dunsztolt helyiségben, napi háromszori szellőztetéssel és permetezéssel segítsük.
Comments