top of page
Keresés
  • Szerző képeMartin Takács

Vályogfalak hibái 1.



A vályogból, földből készült házak legsérülékenyebb szerkezete a fal. Károsodása, romlása nem csak esztétikai hibát okoz, de megfelelő odafigyelés, karbantartás, javítás nélkül az épület teljes tönkremeneteléhez vezet.


Épület diagnosztikával és szakmai tanácsadással tudjuk segíteni Önt, vétel előtt és után is!


A régi korok emberei mindennapi életüket a vályogházak falai között töltve folyamatosan őrizték a házak épségét, minden hibát az első adandó alkalommal kijavítottak. Tavasszal és ősszel (általában húsvét előtt és Szent András napja környékén) a házakból a bútorokat kipakolták, elvégezték a házak teljes külső-belső javítását. Tudták, hogy a viszonylag olcsó építési módozat következménye, hogy a ház állapotára jobban kell figyelni - és bizony a régi közösségekben hamar meg is szólták azt a gazdát, akinek hajléka nem volt karbantartva.

Manapság még mindig sokan laknak vályogházakban, egyre többen igyekeznek kifelé a városból (ha csak egy-egy hétvégét is eltölteni falun), és számukra fontos, hogy a régi, szép hagyományos házak sokáig megmaradjanak épnek. Ha megfelelően ügyelünk a régi házak falaira, akkor még gyermekeink is élvezhetik kedvességüket, egyszerűségükben is megtalálható szépségüket.

A vályogházak falainak hibáit 5 fő kategóriába sorolhatjuk.

- a falazat nedves, kifagyott, kihullt - oka: nedvesség jutott a falba

- a falon repedések találhatók - oka: szerkezeti hiba, az alap hibája (törése) illetve a falra túl nagy teher jut

- a fal egyes helyeken leomlott, illetve megroskadt: okai: az előzőekhez hasonló okok miatt

- a sarkok, élek mentén a fal kihullott - oka: mechanikai sérülések érték a falat, illetve az elmaradt karbantartás hiánya

- a falazat kihajlásának illetve a felső részének törése.

A fenti okok nem egy esetben összeadódnak, és a különféle sérülés-típusok egyszerre jelennek meg, vagy ami még rosszabb: fokozott hatással. Ahhoz, hogy a falazatok hibáját el lehessen hárítani, ki lehessen javítani elengedhetetlen a hibák okainak megtalálása és kijavítása.

A vizesedést okozó körülményekről más fejezetben szólok. Annyit azonban tudni kell, hogy a falakat - és a vályogházakat 4 irányból érheti olyan nedvesedési, vizesedési hatás, mely az állagukat ronthatja:

- a talaj felől a szigeteletlen alaptesten át felszivárgó víz

- a különféle csapadékok (eső, hó)

- a belső és külső vízhálózat, szennyvízvezetékből, a különféle vizes berendezési tárgyakból kikerülő víz,

- az emberi használat során keletkező pára.

Ezek mindegyike ellen más-más védekezési mód alkalmazandó, elhárításukról külön fejezet szól. Most csak annyit kell tudni, hogy a falba kerülő víz más hatásokkal együtt képes a fal szerkezetét megbontani, súlyosabb esetben statikailag teljesen tönkretenni.

Mindenképpen fontos, hogy ha a fal felújításra kerül, készüljön kő, vagy téglalábazat a külső síkjában, ezzel meg lehet akadályozni a csapadékvíz felverődésének károsító hatását. Az utólagos lábazatépítésről ebben a fejezetben szólunk.

Tehát - minden más hibaelhárítás esetén - először a hibaforrást kell megtalálnunk, azt kell megszüntetnünk, és ezután kezdhető meg a fal állagának helyreállítása.

Tipikus falszerkezeti hiba, ha a falon repedések jelennek meg. Attól függően, hogy hol kezdődnek a repedések, és milyen a kiterjedésük, három okra vezethetők vissza: lehet az alap tönkremeneteléből származó repedés, lehet a fal saját szerkezeti hibájából adódó repedés, és lehet a felső szerkezetekről (födémről) átadódó teher miatti repedés.

Az alap okozta repedés kijavítása csak azután történhet meg, ha az alapot kellő gondossággal feltártuk, és annak szerkezeti hibáját kijavítottuk.

A fal szerkezeti hibája - amikor egyébként más külső hatás nem éri - arra vezethető vissza, hogy építés során nem a megfelelő anyagot használták, vagy nem tartották be a szokásos technológiai előírásokat.

Komoly gondot e téren az jelenti, hogy hazánkban nincsenek előírások, szabványok a vályogból épült házak fizikai paramétereinek meghatározására (Németországban már az 1940-es években lefektették a Lehmbau (vályogépítés) szabványait, ennek politikai oka volt. De nehéz is lenne meghatározni ilyen, országos érvényű szabványgyűjteményt, hiszen a vályogépítészetnek éppen az a jelentős előnye, hogy a helyi anyagból, házilagos módszerekkel készül - ami a szabványosítást lehetetlenné teszi.

Más jellegű és okozatú a homogénfalak statikai károsodása, és más a vályogtéglákból épülteké - de mind a kettő az alábbi két típusra osztható: anyaghiba, és építési hiba.

A tömésfalak anyaghibája általában a vályogkészítéskor történt hibákat jelenti.

Ha az agyag túl nagy mésztartalmú (ilyenek a sárgás, szürkés márgaagyagok), vagy túl sok a homok bennük, az a vályog teherbíró képességét jelentősen csökkenti. Minél kevesebb a vályogban a szálas anyag (azaz minél kövérebb a vályog) annál nagyobb a szakítószilárdsága, viszont nagyobb a zsugorodása is. ha ezt nem veszik figyelembe, és kevés töltelékanyag kerül az agyaghoz - bár könnyebb lesz dolgozni vele - a zsugorodás miatt tönkremegy.

Mint ahogy nem megengedhető még élő biológiai szervezet (pl. fű, cserje gyökérzete, esetleg állati szervezetek) megléte sem a tömésfalnak használt vályogban.

Ha a vályog kaviccsal, kövekkel kevert, úgy a felrakás közben ezek mellett légüres részek maradhatnak ki, és mivel a zsugorodásuk nincs, környezetükben az agyag száradás közben megtörik.

Ugyanezek a hibák felmerülhetnek a vályogtégla gyártás során is, tehát itt fokozottan figyelni kell a megfelelő technológia betartására.

Építési hibák a tömésfalaknál rendszerint akkor jelentkeznek, ha a rakás során nem történik megfelelő tömörítés, vagy ha nem várják meg a kellő szilárdulási időt a következő réteg felrakásakor. Természetesen itt is nagyon fontos, hogy a rakás közben se kerülhessen a fentebb felsorolt szennyezőanyagokból a falba - azaz tiszta munkát kell végezni.

Nagyon fontos tudnivaló, hogy tömésfalat, vert falat sem tűző napsütésben, sem esős nedves időben nem szabad csinálni. Az előző a fal anyagának túl gyors száradását okozza, ami repedéshez vezet, az eső pedig - ezt talán mondani sem kell - eláztatja, tönkreteszi a frissen készült falat. Mindkettő ellen célszerű megoldás a fal letakarása - ám olyan módon, hogy oldalirányban a szellőzés biztosítva legye. Azaz a betonszerkezetek letakarásakor gyakran alkalmazott teljesen zárt lefóliázás nem hogy használna, de kifejezetten árt a falnak.

A vályogtégla falak jellegzetes repedési képe, amikor a fal téglái közötti hézagokon (ún. fúgákon) fut végig a repedés. Ha nem a födém, vagy az alap hibája okozza ezt a repedést, akkor egyértelműen megállapítható, hogy az építés során nem kellő gondossággal képezték ki a fúgákat. Akár mészhabarcsba, akár sárba rakjuk a vályogtéglákat, elengedhetetlen, hogy a vízszintes fúgákba kerülő habarcs a tégla teljes felületén egyenletes legyen. Legalább ennyire fontos, hogy a függőleges fúgák teljes terjedelmükben kitöltésre kerüljenek. Míg az előző szempont a fal teherbíró képességének biztosítása érdekében fontos, a függőleges fúgák telítettsége akadályozza meg a falak szétnyílását. Ezen függőleges rések kitöltése a fal megfelelő hőszigetelő képességének biztosítása szempontjából is fontos.

Tipikus építési hiba, amikor nem a téglakötési szabályoknak megfelelő módon kerül megépítésre a fal, vagy amikor nem megfelelő vastagságú a fal. Teherhordó vályogtégla falaknak legalább másfél tégla vastagságúaknak kell lennie, a terheletlen -azaz válaszfal - vályogfal sem lehet 32-35 cm-nél vékonyabb.

Igen fontos tudnivaló, hogy vályogtéglából pillér, boltív nem építhető, továbbá a kéményeket a vályogházakban is égetett téglából kell építeni. Gyakran a sarkok, az ajtókávák falazása is abból készült.

A szerkezeti okból károsodott falazatok hibáinak kijavítása - a falazatpótlás, vagy újjáépítés - részletes előkészítést (esetleg tervezést) tervezést és pontos, körültekintő kivitelezést igényel.

Ugyancsak komoly felkészültséget igényel a födém felől átadódó teher miatti kihajlás, vagy a falazat felső részének ilyen hatásra való leomlásának orvoslása. Ilyen esetben legtöbbször szintén az utólagos falazás, falazatpótlás, pillérépítés a megfelelő megoldás.

Ehhez hasonló az a helyzet, amikor a falazat kihajlik, illetve a felső részének törése következik be. Ez utóbbi eset általában az ablakok feletti nyílások felső zárásának jellegzetes hibája. Ennek oka, hogy a födém túl nagy terhet ad át az alatta található, a környezeténél kisebb teherviselő képességű falazatszakaszra. Gyakran az ilyen nyílások fölül hiányzik az áthidaló szerkezet, szabálytalan módon az áthidalás vályogtéglából került felfalazásra. Érdemes az egyébként jó állapotban lévő falazatok ablak feletti részét is átvizsgálni ebből a szempontból, mert a tapasztalat szerint ez a hiba váratlanul, hirtelen képes megjelenni, és súlyos gondokat okozhat.

A falazatok kisebb hiányának kijavítása (repedések helyreállítása, vagy amikor foltokban a falvastagság 20-30-át kitevő anyag leomlik, megsemmisül) akár házilag is kivitelezhető feladat. Ám itt is vannak olyan "mesterfogások", melyek ismerete megkönnyíti a munkát, és melyek valóban hosszú távú megoldást eredményeznek.

Ezek után térjünk át a konkrét javítása, felújítási módozatokra.

Anélkül, hogy minden egyes munka leírásánál ezt megjegyezném, felteszem, hogy a hibát okozó hatás kiküszöbölésre került, így itt most csak konkrétan a falazatok javításának leírására kerül sor.

Az egyes munkák részletezésénél kék színű csillaggal jelölöm azokat a munkákat, amelyek házilagosan elvégezhetők. Fekete csillag jelöli azokat, melyek szintén elvégezhetőek saját kezűleg, de melynek előkészítésekor, végzésekor nem árt, ha legalább egy hozzáértő szakemberrel átbeszéljük a szándékainkat. Piros csillag jelöli majd azokat a munkákat, amely végzéséhez az élet és a vagyonbiztonság érdekében mindenképpen szakembert kell keresni.

Ebben a fejezetben nem szólok a vakolati hibák (repedések, leomlások) javításáról, az a következő fejezet témája.

A falhibák kijavításának módozatai, "mesterfogások" a javításhoz.





Repedések a vályogfalakban


A repedés javításának csak akkor van értelme, ha a falazat már beállt, azaz a repedést okozó folyamatok megálltak. A javítási módszerek a homogén földfalakban és a vályogtégla falakban közel azonosak, ahol eltérés van, azt külön jelzem.

A repedéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a vékony, felnőtt emberi új vastagságánál nem szélesebb repedésekre, és a megnyílt, vastag repedésekre. Míg az előzőek csak 10 - 15 cm mélységig hatolnak a falazatokba, az utóbbiak esetleg a fal teljes keresztmetszetén áthaladnak.

A repedések javítása előtt a falat elő kell készíteni.

*Az előkészítés a következőt jelenti: a repedés két oldalán arasznyi szélességben eltávolítjuk a vakolatot. Ha a vakolat már eleve lehullott, akkor a hiány határolóvonalát a lehetőséghez képest egyenesre levágjuk. Erre a feladatra nem túlságosan megélesített balta, szekerce, vagy ásó vasa felel meg. Vigyázzunk arra, hogy a lehulló vakolatdarabok ne kerüljenek a szemünkbe.

A vakolat eltávolítása után a falat egy seprűvel portalanítsuk, majd kis mértékben nedvesítsük be. Ez a vizezés ahhoz hasonlítson, mint amikor vasalás előtt az inget bespricceljük vízzel: azaz ne áztassa el a falat.

*Azon repedéseket, melyek nem szélesek, és csak néhány centimétert hatoltak a falba, a vakolatok készítésével azonos módon javíthatjuk ki - azaz felszíni javítást alkalmazunk.

Sártapasztás készülhet helyi anyagból, a vakolatok fejezetben leirt keveréssel.

Az itt felhasznált vályoganyagnak hígabbnak kell lennie, mint a falazásra használtnak. Igen fontos, hogy a töltelékanyagnak (szalmatörek) igen aprónak és aprózott kell lennie.

Régi korokban a tapasztásra használt vályogba nem szalmatöreket, hanem pelyvát kevertek ez a búza kézi cséplése után visszamaradt szálas anyag, vastagsága 2-3 mm, hossza sem több mint egy-egy búzaszemé. A pelyvában gyakran maradtak gabonaszemek, amik aztán a fal kizöldüléséhez (a szemek kihajtásához) vezettek. Ennek nem tulajdonítottak nagyobb jelentőset, mivel a fal száradásával együtt a friss hajtások is elszáradtak (nem öntözték, ugye a falat), és az elszáradt kis hajtásokat lenyesték. Manapság már nincs kézi gabonacséplés, ezért pelyvát, ezt az igen jó töltelékanyagot nem tudunk használni. Ám a sártapasztáshoz használatos vályoghoz mindenképpen minél apróbbra vágott (maximum 0,8 - 1,0 cm nagyságú) töreket használunk.

A repedés eltakarásához először magába a repedésbe helyezzük a tapasztóanyagot, alulról felfelé haladva. Ahogy egy kicsit megszikkadt, a fal külső felületére kenjük a tapasztóanyagot, teljes szélességében kitöltve a vakolat levert helyét.

Ha a tapasztóanyag túl vastag lesz, nem jelent gondot, mert ez utólag lenyeshető.

Ugyanígy járunk el mészhabarcs alkalmazásával. Ekkor törekedjünk arra, hogy a takaróvakolat síkja a régi vakolat síkjával egységesen kerüljön kialakításra, mert a mészhabarcs vakolatot utólag, szilárdulás után nehezebb egyenesre faragni, ugyanis az anyaga ridegebb.

*A szélesebb repedések javitása hasonló az előbbiekhez, ám ez esetben nem csak esztétikai, felszíni hibát kell kijavítani, hanem részben pótolni szükséges a fal állékonyságát is csökkentő anyaghiányt.

Ez esetben a repedés belső felületét - abba belenyúlva valamilyen eszközzel (ásó, hosszabb vaslap) - amennyire lehet, meg kell próbálni kitisztítani. Fontos, hogy igyekezzünk elérni azt, hogy a repedés minél kevesebb ferde felületet tartalmazzon - azaz vízszintes és függőleges síkokból álljon össze (ennek statikai oka van).

Az így előkészített repedést szintén benedvesítjük, majd bőséges mennyiségű kitöltő anyagot keverünk. A vastag repedések kitöltéséhez igyekezzünk tapasztósarat készíteni. Erre a célra a mészhabarcs nem annyira megfelelő. Ennek oka, hogy ez utóbbi tartószilárdsága önmagában ilyen kis vastagságban nem megfelelő, másrészt a sártapasztással ismét homogén falazatot kapunk.

A repedés javitása ez esetben úgy történik, hogy a fal hiányát teljes keresztmetszetben kitöltjük.

Előtte a fal külső és belső oldalára is rögzítsünk mintegy 20 cm magas deszkát. A rögzítés történhet úgy is, hogy a megfelelő (a levert vakolat szélességével megegyező) szélességű deszkát ferde támasszal a falhoz szorítjuk. Egyszerűbb, ha négy hosszú, és erős (legalább 120-as) szöggel a falhoz szegeljük. Ha a javítandó felület nem szilárd járda felett van, akkor a deszka rögzítésére üssünk le a földbe két függőleges karót a faltól egy deszka szélességben. Ezek és a fal közé élére állítva beszorítjuk a deszkát, és máris egy könnyen mozgatható, kiegészítő "zsaluzatot" kapunk.

A kitöltéshez vályogot kell kevernünk, a tiszta földanyag - sár - nem megfelelő. Nehéz eltalálni a helyes keverési arányt, ez a helyszíni anyagtól függ. Arra kell ügyelnünk, hogy az agyag ne tartalmazzon élő biológiai szervezetet (azaz föld alatt lakó állatokat, azok maradványait, még élő gyökereket), valamint kavicsokat, köveket. Ez utóbbi ugyanis a tömítőanyag törését okozzák, valamint a bejuttatáskor anyaghiány léphet fel környezetükben.

A híg sarat kezdjük a széles repedésbe bejuttatni kis cső, csúszda segítségével. Ha repedés átmegy az egész falon, az anyag betöltését felváltva végezzük mindkét oldalról. Betöltés közben vékony fa, vagy fémrúddal néha nyúljunk be a résbe, és csömöszöljük meg egy kicsit. Ennek az a célja, hogy az esetleg bekerülő levegőbuborékokat megszüntessük, és az anyag egyenletes legyen. Ha be tudunk szerezni vékony, kérgétől megfosztott, és megfelelően kiszárított fűzfa, mogyoró vagy akácgallyat, vesszőt, akkor egy-egy darabot elhelyezhetünk a sárban. Ez erősíti a szerkezetet. A vessző átmérője ne legyen több, mint a rés, a hézag szélességének negyede.

Ha van türelmünk, és lehetőségünk lassan dolgozni, akkor a deszka tetejét elérve szünetet tarthatunk addig, amíg a sár megköt. Ha gyorsabban akarunk haladni, akkor egy újabb "fogásnak" nekikezdhetünk, azaz egy újabb deszka felütésével, vagy a függőlegesre állított karók mögé helyezésével a következő réteg is bekerülhet a falba. Ennél gyorsabban azonban nem célszerű haladni, mert a híg agyag súlyát a zsaluzat nem fogja elbírni. Azaz egyszerre maximum két "fogást" haladjunk.

Menet közben a sár állagára (konzisztenciájára) figyeljünk. Ha túl keménnyé válik, akkor vízzel hígítsuk.

Az első réteg szilárdulása után a deszkázat lebontható, és feljebb újra rögzíthető. A munka folytatható. Időjárástól függően előfordulhat, hogy egy egész napot várni kell arra, hogy a sár kellően szikkadjon - de ne sajnáljuk a az időt és a türelmet.

Amikor elértük a repedés felső részét - ahová már nem tudjuk beérni a csővel, illetve ahol már annyira vízszintessé kellene állítani, hogy nem lehet befolyatni a sarat - álljunk le a munkával. Hagyjuk, hogy a felső réteg is megkössön. A fennmaradt néhány centiméter aztán már a fentebb leirt - a keskenyebb réseknél alkalmazott - módszerrel kitapaszthatjuk.

Az ilyen falazatjavításhoz Németországban és Hollandiában célgépet lehet beszerezni, amely a megfelelő arányban megkevert sáranyagot kellő falba injektálja. Nincs ismeretem arról, hogy hazánkban ilyen szerkezet használatban lenne.

Az elkészült repedést szintén az előbb leírt módszerrel - a vakolatok készítéséhez hasonlóan - takarhatjuk el.

Amennyiben a repedések nem szabályosan alakíthatók, vagy olyan mértékű károsodások eredményezték, melyek kijavítása egyébként is igényli, akkor falazatpótlás készítése a javasolt. A falazatpótlás módjáról később szólok, itt most csak annyit kell megjegyezni, hogy a repedések környezetében legalább 1-1 egész tégla szélességnyi fal kibontása és helyreállítása szükséges (azaz legalább három tégla kerül be a falba soronként).

A vályogtégla falak repedésének javitása az előbbiektől annyiban tér el, hogy ha a repedés a téglán is átmegy, akkor lehetőleg el kell kerülni a kiöntéses javítást, a falazatpótlás a helyes megoldás. Ha a repedés a téglák közötti fúgák vonalát követi (ami gyakori eset), akkor alkalmazható az elsőként leirt módszer.

Az elkészült javítást folyamatosan figyelni kell. Amennyiben újabb repedés kezdődik ugyanazon a helyen, akkor sajnos a repedést kiváltó okot nem sikerült elhárítani, tehát mindenképpen újabb beavatkozás szükséges.

A repedésekkel kapcsolatban még meg kell jegyeznem, hogy a falazatokon gyakran megjelenő hajszálrepedés sok esetben nem is a falazat hibája. Előfordul, hogy a felvitt vakolat, tapasztás valamilyen ok miatt anyagában kezd repedni (túl sok mész, nem egyenletes száradás stb.). Ez esetben felesleges komolyabb munkának nekifogni: a vakolatot néhány évenként úgyis fel kell újítani, akkor kerítsünk sort a repedések eltüntetésére. Azért hogy a lelkünk megnyugodjon, egy-egy helyen a vakolatot megbonthatjuk, vizsgáljuk meg alatta a falat, és ha azon nem látunk repedést: állítsuk helyre a vakolatot - gyakorolva ezzel a fent leirt munkamódszereket.







Sarkok letörése


A vályogfalak gyakori hibája a sarkok letörése. Nem is az épület főfalainak a sarkai szenvedik el ezt a károsodást, inkább a nyílászárók falfülkéi (ajtókávák), az esetleges homlokzati kiugrások. Ennek mechanikai okai (leverődés) ugyanúgy lehetnek, mint vizesedési, egyéb okai.

A sérülés keletkezése, majd az okok megszüntetése után a lehető leghamarabb lássunk neki a hiba kijavításának. Ezt az indokolja, hogy a kezdődő kisebb sérülés hamar kiszélesedhet, és akkor már lényegesen nagyobb beavatkozás szükséges. Mind a homogénfalakban, mind vályogtégla falakban alkalmazható az utólagos tapasztás, vagy a téglával való pótlás módszere.

A tapasztást végezhetjük a már ismert módon sárral, vagy mészhabarccsal.

*A javítás előtt a falat elő kell készíteni. A levált részt távolítsuk el, az egyenlőtlen körvonalú falazathiány szélét vágjuk le egyenesre. Ha a fal 6-8 cm-nél mélyebben hiányzik, akkor a fennmaradó részt feltétlenül alá kell támasztani. Ha gyorsan képesek vagyunk dolgozni, akkor a levált rész eltávolítása után egy megfelelő méretre szabott deszkát vízszintesen helyezzünk el a fennmaradó falazat alá. Ezt a deszkát egy támmal (egyszerűen egy függőlegesre állított másik deszkával) támasszuk fel. Ha úgy látjuk, hogy ez hosszabb időt igényelne (itt a hosszabb idő kb. 20-30 perc), akkor mielőtt a sérült falsarkot lebontanánk, a vízszintes deszka helyét az elválás fölött közvetlenül véssük be a falba, és helyezzük be a deszkát. Ez esetben két támaszték kerüljön alá, olyan távolságban, hogy a későbbiekben a munkánkat ne zavarja.

Amennyiben tapasztáshoz folyamodunk, a falat kis mértékben nedvesítsük be. Tapasztást apró szemes tölteléket tartalmazó vályoganyaggal végezzük, mely nem olyan híg, mint a repedések kitöméséhez használatos anyag. A tapasztást alulról felfelé végezzük, folyamatosan vastagítva a rétegeket. A végleges falvastagságtól vastagabban is tapaszthatunk, a felesleges anyagot utólag lenyeshetjük.

Ha elértük a kellő vastagságot, akkor egy kisebb deszka segítségével egyenesbe húzhatjuk a tapasztás, de ennek megvan a veszélye, hogy száradáskor berepedezik (az agyag zsugorodása miatt). Emiatt érdemesebb inkább vastagabbra hagyni, majd a teljes száradás után levágni a falat a megfelelő síkba.

*A sarkok mészhabarccsal történő javításához célszerű gyengén javított mészhabarcsot alkalmazni. Ennek összetétele megegyezik a normál mészhabarcséval, annyi különbséggel, hogy köbméterenként egy zsák cementet tartalmaz erősítésként.

A mészhabarcsos javításnál nem kell olyan mélyebb leverni a sérült falat. Ez azért nem célszerű, mert a mészhabarcs nem képes ugyanolyan vastagságban a falon megmaradni, mint a sártapasztás, másrészt a túl vastag habarcsréteg gyengíti a falat.

Az előkészített falra (gyenge vizezés) mindenképpen célszerű erősítő rabichálót rögzíteni. Ennek módja: a falba 10 cm-ként 60-as szöget ütünk. A szögre ráakasztjuk a hálót. Ha van rá mód, ez esetben vékonyabb (tyúkhálónak is nevezett) hálót használjunk, mert a kisebb felületen ez jobban kezelhető. A hálót megtörni nem szabad, azaz a sarkon ne fordítsuk be, hanem két külön darabból tegyük fel a sarok két oldalán a hálót. Kb. 5-6 cm-t nyúljon ki a háló vége, amelyet a végső rögzítés után ráhajtunk majd a másik falsikra, és külön rögzítünk. Ezzel egyszerű módon megerősítjük a sérülésnek leginkább kitett sarokrészt, és elkerüljük azt, hogy a háló a megtörés helyén el kezdjen tönkremenni - vagy éppen kibújjon a pótlás anyaga alól.

A felhelyezett hálót vékony, maximum 1,5 mm-es kötöződróttal rögzítsük az alábbi módon: a kötöződrótot a szögek köré csavarjuk, átvezetjük a másik szöghöz. Arra is rátekerjük úgy, hogy a drót közben a hálót a falra szorítsa. A kötöződrótot a sarkokon úgy vigyük át, hogy ne törjenek meg, egy kis ívben hajlítsuk meg őket. A végén a szögeket teljesen beverjük a falba. Ezzel a fejük a kellő mélységbe süllyed, és a kötözőhuzalt is megfeszítjük.

Csak fém, min. 50 mm szemnagyságú rabichálót szabad alkalmazni a vályogfalak vakolásánál.




A rabicháló felszerelése után a falpótlás elkészíthető.

Mind a sártapasztásos, mind a mészhabarcsos javításnál a vízszintesen elhelyezett deszkát csak akkor vegyük ki, amikor már a javítóanyaggal odáig értünk.

Arra figyeljünk, hogy ne a falazat teljes vastagságában - azaz a falsíkig - készüljön a javítás, az utólagos vakolásnak is hagyjunk helyet

A falsarkok leomlásának másik javítási módszere a falazatpótlás készítése.

*Ennek módozatáról később szólok, most csak annyit kell tudni, hogy sarkok pótlásához jóval nagyobb mértékben (mélységben) kell kibontani a sérült falat, mint a tapasztásos javításnál. Ennek oka, hogy a beépített téglával a régi falba be kell kötni - ha az vályogtégla fal - csorbázattal, másrészt az, hogy a téglákból a szabályos sarokfalazást ki kell tudni alakítani (váltott fordulótéglákkal)

Falazathiányok (kagylósodás)


A vályogfalak legjellegzetesebb hibája a falazatok kihullása, amivel a vastag falak felszíne károsodik. Ennek oka lehet vizesedés, statikai hiba, de igen gyakran az elmaradt karbantartás okozza.

A hiba csak a hibaforrás megszüntetése után orvosolható. Az előzőekhez hasonlóan itt is alkalmazhatjuk a felületi javítás (sártapasztás, mészhabarcs-javítás) módszerét, vagy a falazat újraépítését.

Mindkét módszer alkalmazható a homogén falaknál ugyanúgy, mint a vályogtégla falaknál, bár ez utóbbiaknál jobb, és hosszabban tartó módszer a falazat újjáépítése, pótlása.

A sártapasztásos, vakolatpótlásos helyreállításnál a falazat gondos előkészítése elengedhetetlen, a megfelelő eredmény legalább 50 %-a ezen múlik.




*A falazat előkészítése során a falleválást körbe kell bontani. Gyakori eset, hogy a hiba nem a fal aljánál kezdődik, hanem alatta még épnek látszó falazat található. Ha a kihullt folt 50-60 cm-nél nem magasabbról indul, a körbebontást - és majd a helyreállítást - érdemes egészen a fal aljától kezdeni. Nem sokkal több anyag fogy el (a felhasználásra kerülő anyag egyébként is olcsó!), viszont csak ez vezet biztonságos, hosszan tartó megoldáshoz. Ha nem így teszünk, könnyen előfordulhat, hogy a helyreállított - kifoltozott - fal alatt a régi falazat tovább romlik, és a frissen helyreállított részt is magával viszi.

A folt körbebontását a következőképpen végezzük: egyenes vonallal vágjunk ki a foltnál nagyobb felületet (ásóval, baltával). Az egyenesre vágás célja, hogy könnyebben kezelhető felületet kapjunk, továbbá az egyenesen foltozott fal később nem olyan sérülékeny, mint a szabálytalan határoló vonallal kialakított. A kivágás befelé, a fal felé szélesedjen, ezt nevezik fecskefarkas bevágásnak. Ennek célja, hogy a bekerülő anyag ne tudjon kifelé hullni.

Ha a folt 50-60 centiméternél szélesebb, vagy 10 cm-nél mélyebb kivágást igényel, egy vízszintesen behelyezett deszkával támasszuk alá a folt felett maradó falfelületet. Ha folt egy méternél szélesebb, ezt a deszkát előre el kell helyezni: a folt felett 3-4 cm-el, a falba egy vízszintes mélyedést bontunk, és ebbe kerül a deszka. Ilyen esetben a deszkát legalább két helyen függőlegesre állított deszkával, támmal alá kell támasztani.



A fal előkészítését a portalanítással folytatjuk: seprűvel, esetleg durvább ecsettel, meszelővel a régi vakolat porszerűként fennmarad részeit eltávolítjuk. Vigyázzunk, hogy a szemünkbe, esetleg a kezünkön levő nyílt sebbe a por ne juthasson be. A falazat előkészítésének végső mozzanata a fal enyhe nedvesítése.

A falhiány pótlását a réskitöltésnél használatos híg vályoggal szemben közepes keménységű, törekkel kevert vályoggal kell végezni. Az előzőekhez hasonlóan figyelni kell arra, hogy ne kerülhessen az anyagba kavics, kő, szilárd anyag.

A pótlást kétféleképpen csinálhatjuk: szilárdabb tapasztóanyagból felrakhatjuk szabadon is a falpótlást. Ilyenkor a meglévő falnál lényegesen vastagabban rakjuk a vályogot 15 - 20 cm-es rétegekben.




A rakást lapáttal, kisebb foltoknál vakolóedényből odacsapott anyaggal készíthetjük. Hígabb anyagnál függőlegesre állított, és a falhoz rögzített deszkázat mögé rakjuk a vályogot. Rétegenként farúd (kisebb vastagságnál valamilyen szerszámnyél vége) felhasználásával megnyomkodjuk, becsömöszöljük.

A kötés után a deszkázatot megemelhetjük, de egyszerűbb, ha egy újabb deszka kerül az előzőre, és mögé helyezzük a pótló anyagot.

Figyeljünk arra, hogy a fecskefarkas falbontás legbelső sarkába is kerüljön anyag. Ha nem így történik, akkor gyengül a fal, és az ott maradó rés, lyuk a pótlás újbóli kihullását fogja eredményezni. Az anyagot farúddal, vakolókanál hegyével tudjuk a sarkokba becsömöszölni.


Az ilyen pótlásoknál is célszerű száraz, kérgétől megfosztott fűzfa, mogyoró vagy akácvesszőket az anyagba elhelyezni rétegenként. Ha van rá lehetőségünk, nem árt, ha ezeket a régi falba kis lyuk fúrásával rögzítjük. Csak arra vigyázzunk, hogy ezek a vesszők, gallyak ne feszüljenek meg, mert akkor egy idő után a sárpótlás ledobását eredményezik. A vesszőket egy arasznál (14-15 cm) sűrűbben ne helyezzük el, és vastagságuk ne érje el az 1 cm-t.

A vastagabban rakott pótlást szilárdulás után le kell nyesni, úgy, hogy a javított folt a fallal azonos síkba kerüljön. Az elhelyezett támasztékok, deszkázatok kivehetők, és a fal felületeldolgozása (tapasztás vagy vakolás) elvégezhető.




*A falazati hiány pótlásának másik módja a rabicolás. Ez javított mészhabarccsal készül, ebből adódóan nem lehet olyan vastagságban végezni, mint a sártapasztásos javítást.

Ügyeljünk arra, hogy a mészhabarcsba ne kerülhessen túl sok cement ( a kőművesek nehezen hallgatnak a jó szóra), és semmilyen kő, vagy kavics ne kerülhessen bele, mert az az egész munkát tönkreteheti.

A rabicolásnál is célszerű minél nagyobb felületet munkába venni, ezért javasolt itt is a fal talpáig való kibontás.

Ha a falon egymástól nem távol több hasonló falhullás keletkezett, a rabicolásos technológiánál célszerű a foltokat egyben kibontatni (azaz a köztük levő falat is kijavítani).

A falat portalanítsuk le. Ezután kerüljön fel a rabicháló. A felületi javításnál a hálót tartó szögek távolsága 30-40 cm is lehet. A szögeket annyira üssük bele a falba, hogy fejük kb. 1 cm-re álljon ki. A szögek elrendezése szabálytalan legyen, arra figyeljünk, hogy a folt szélénél is legyenek szögek, hogy a hálót a legérzékenyebb részen is jól rögzíteni tudjuk. A szögekre fel lehet akasztani a hálót. Ezek után a szögekre pókhálószerűen kötöződróttal rögzítsük a hálót. A kötöződrótot úgy vezetjük, hogy lehetőleg minden szög minden vagy majdnem minden szomszédos szöggel összeköttetésbe kerüljön. Ez tulajdonképpen erősíti is a hálót, azzal a szerkezetet. Amikor minden szög körbe lett tekerve, a szögek fejét még egyszer üssünk meg kalapáccsal. Ezzel elérjük, hogy ne álljon ki annyira a szög feje, és egyúttal a leszorító drótozat megfeszítésre kerül. A falat ezután nedvesítsük meg.

A rabicolásra két féle habarcsot használhatunk: a cementrabicot, vagy a gipszrabichabarcsot. Ez utóbbiban a cement helyett köbméterenként egyötöd m3 mészpép, 300 kg gipsz, homok, valamint 8 kg. állati szőr kerül bekeverésre. Ez utóbbi szerepe a habarcs húzószilárdságának növelésében van. A gipszhabarcsba - megelőzendő a gyors kötését - köbméterenként 3 kg kötéslassító enyvet is szoktak keverni. Gipszhabarcs alkalmazásánál a háló, a kötöződrót és a szögek horganyzott acélból készülnek, ellenkező esetben ezek a rabicfalban található szerkezetek a gipszhabarcs nedvszívó hatására megrozsdásodnak és a vakolaton átütő barnás, vöröses foltot okoznak.

A rabicolásra szolgáló habarcsot fanglival (kőműves kanállal) csapjuk fel a falra. A rabickérget le kell simítani, majd kötés után a falazatot lehetőleg minél nagyobb felületen vakoljuk egybe, és meszeljük le. A gipszrabic felületét a vakolat megfelelő tapadása érdekében hálósan be szokták karcolni.

A rabicolásnál igen fontos a háló megfelelő takarásának biztosítása. Az olyan fal, amiből a rabicháló - vagy a kötöződrót - kilóg, vagy nem eléggé takart, rövid idő alatt újra romlásnak indul. ezért a rabicfalak minimális vastagságát 6-7 cm-ben szokták meghatározni.

Gyakori hiba, hogy a cementes rabichabarcsba gipszet is raknak a kötés fokozására. Ekkor - ahogy az előbb már említettem - figyelni kell arra, hogy a bekerülő drótanyagok horganyzott acélból készüljenek.

A rabicerősítés feltétlen előnye, hogy rendkívül flexibilis, tehát bonyolultabb idomú falak (pl. az ajtók káváinak csatlakozása, kiugrások, díszítések) helyreállítása is lehetséges alkalmazásával.


Födémnyomásból eredő kihajlás, illetve a fal felső részének törése

A falak felső részének károsodásának - a csapadékvizek bejutásán túl - két oka lehet: a födémszerkezet illetve a tetőszerkezet súlyának nyomása, illetve ez utóbbi kifelé irányuló nyomóerejének hatása.

Mindkét esetben a falazat javításának első lépése, hogy a kárt okozó hatást meg kell szüntetni. A födém, tető túlsúlyának oka lehet a túlméretezett szerkezet (azaz a túl nagy önsúly), továbbá a burkolószerkezetek túlzott súlya. Födémek esetében ez a födémet takaró földterítés túlzott vastagságából adódhat, esetleg abból, hogy a födémre (padlásra) túl sok anyag került tárolásra (termények, építési anyagok, bútorok stb.).

A tető túlsúlyának ok a lehet az is, ha a túlságosan nehéz cserépfedés került a tetőre (vályogházaknál nem igen szoktak BRAMAC cserepet rakni), vagy ha túl nagy mennyiségű hó sokáig áll a tetőn. Ezen hibák ellen legtöbbször csak a tető átépítésével (könnyebb anyagok használata, meredekebb tető kiképzése) lehet védekezni, de ez másik fejezet témája.

A falazat felső részén megsérült szakaszt mindenképpen újjá kell építeni, falazatpótlást kell csinálni.

*Az újjáépítés nagy tapasztalatot és szakmai tudást igénylő feladat, ehhez a munkához szakembert kell fogadnunk. Ezért itt most nem írom le a teljes munkafolyamatot - a szakembereknek tudniuk kell, mit hogyan csináljanak - csak arról szólok, amit az építtetőnek, tulajdonosnak feltétlenül tudnia kell.

A felső rész kijavítása előtt meg kell vizsgálni, hogy a fal milyen magasságig sérült. Előre át kell gondolni a munkafolyamatokat, és a szükséges mennyiségű anyagot oda kell készíteni a munkavégzéshez közel. Ennek oka az, hogy - mint azt majd a technológiai folyamatból látjuk - a lehető leggyorsabb munkát kell végezni.

Mielőtt a sérül részhez nyúlnánk, a fal fölött található födém, és tetőszerkezetet alá kell támasztani. Az alátámasztásra legalább 20 cm átmérőjű kör, vagy legalább 15x15 cm keresztmetszetű faoszlopokat kell használni. Ha mód van rá, érdemes fémtámokat beszerezni, ezek máskor, máshol is felhasználhatók, tehát csak a munkák idejére kell igénybevenni őket.

A födémszerkezetek aládúcolása az ácsiskolákban, kőműves iskolákban tanított olyan munkafolyamat, melynél nem lehet hibát elkövetni. Szabványok egész sora határozza meg az alátámasztások, dúcolások kivitelezésének, méretezésének módját, nem véletlenül.

Mindenkinek tanácsolom, hogy ezt szakemberre bízza, mert egy rosszul beütött ácskapocs, vagy egy rosszul kiékelt gerenda vagy oszlop nem csak a födém leomlását okozhatja, de emberéletet is veszélyeztethet.

Az alátámasztást csak szilárd talajra - azaz például a betonpadlóra, járdára - lehet elhelyezni. Ha erre nincs mód, akkor a támdúcok alatt a talajt le kell döngölni, és pallókból, gerendából összeállított alátétekkel kell biztosítani megfelelő felfekvő felületet. Ha nagyobb felületen, vagy hosszban kell alátámasztást készíteni, akkor az egymás mellett álló oszlopokat ún. "András-kereszttel" szokták egymáshoz kapcsolni. Ezek legalább 5 cm-es pallókból készüljenek. A több részből összeállított támasztékok (tehát, ahol nem csak egy oszlop tartja a súlyt) összekapcsolására szabály szerint az ácskapocs nem elegendő, azokat csavarozott, vagy betétes kötéssel kell kapcsolni.

Az alátámasztás során nem csak azt a gerendát kell megtámasztanunk, amely a javítandó falfelület fölött van, hanem a két oldali szomszédos gerendákat is.

Ha a javítandó falra nem a gerenda fekszik fel, hanem (feltételezve, hogy egyszerű pallófödémmel van dolgunk) a gerendákon nyugvó deszkázat, akkor azt nem pontszerűen, hanem felületi alátámasztással kell megvédenünk. Azaz a függőleges támokra deszkázás kerül, a gerendák által megengedett lehető legnagyobb felületen.

Előfordul, hogy a födémgerendázat a falon kívülre is nyúlik, tartja a tornác tetőzetét. Akkor a fent leírt alátámasztást a fal külső-belső oldalán el kell végezni.

Fontos, hogy az alátámasztás során a tetőszerkezet, a födémgerendák ne kerüljenek megemelésre. Ez ugyanis a későbbiekben az egész felszerkezet károsodását okozhatja.

Ez csak abban az esetben nem zavaró, ha a födém, a tető elbontásra kerül, de ilyen ritkán történik.

*A födém megfelelő alátámasztása után a károsodott falazatot le lehet bontani. Ha nem a teljes hosszban kerül kicserélésre a falazat, figyelni kell arra, hogy a megmaradó falazatban csorbázat kerüljön kialakításra, amihez az új falszakaszt kötjük.

Lehetőség szerint a pótlás már ne vályogtéglából, hanem égetett agyagtéglából (kisméretű téglából) készüljön. Mind a vályogtégla falaknál, mind a homogénfalaknál törekedni kell arra, hogy a falazatpótlás, a ráfalazás a régi fal teljes szélességében készüljön. Erre nem mindig fordítanak figyelmet, pedig bizony komoly károk keletkezhetnek akkor, ha a ráfalazás keskenyebb, mint a régi fal. Magam is igen nehezen tudtam meggyőzni egy egyébként igen jó munkát végző kőművest ennek igazáról. Az 55-ös tömésfalra mindenáron egy 38-as téglafalat akart felhúzni (még akkor is, ha az csak 3 sor volt). De végül is elmagyaráztam neki a következőt: gondoljunk bele: van egy széles, 55 cm vastag fal. Ezen nyugodott egy tetőszerkezet, melynek van egy bizonyos súlya. Ez a súly - még abban az esetben is, ha a gerenda nem teljesen fekszik fel, de itt éppen teljesen felfeküdt, mert a kiugró tetőt is ez tartotta - eloszlik egy 55 cm széles (vagy ha a gerenda szempontjából nézzük, hosszú) felületen. Ha ez alá beteszek egy 38-as falat, evidens, hogy ez - noha maga a 38-as fal elbírja - a lejjebb lévő falra már jóval nagyobb (kb. 44 %-al nagyobb) nyomást fejt ki. Ha nem teljes szélességű a ráfalazás, rövid időn belül a megmaradt régi fal az új alatt kezd tönkremenni.

A felfalazáskor az általános falazási előírásokat kell alkalmazni. Figyelni kell arra, hogy az újonnan bekerült téglasor a gerendák alá szoruljon, máskülönben a támok kiemelése után a födém "lejjebb szál".

Ez a hiba sajnos akkor is előfordul, ha egyébként minden szabályosan készül. Ennek oka, hogy az újonnan bekerült szerkezetnek (és az alatta lévő falnak) is van egy minimális konszolidációs időszaka. Ezért szokták azt csinálni, hogy az ilyen felfalazást csak néhány hónap (egy fél év) elteltével vakolják be, addigra megáll a mozgása.

A felfalazás, a födém alátámasztása igen körülményes és nagy szakértelmet igénylő munka. Javaslom, ha a falazatok 45 %-ánál hosszabban kellene ezt a munkát elvégezni, inkább kerüljön a tető, a födém lebontásra, és a teljes falszerkezet kerüljön kiegészítésre. Majd ezek után a tető, a felszerkezet visszahelyezhető.

A fal felső síkjának javítását kihasználhatjuk arra is, hogy megvizsgáljuk a tető, a födém gerendázatát, főleg ezek végeit. Ha olyan károsodást tapasztalunk, akkor érdemes a falazatjavítással együtt a cseréről is gondoskodni.


A falazat kicserélése

Súlyosan károsodott falak hibáit nem érdemes toldozgatni, foltozgatni. Amennyiben 1,0 méternél nagyobb falszakasz károsodott, akkor a teljes vastagságban történő csere a célszerű.

*A falazatcsere első problémáját itt a sérült falazat lebontása jelentheti. Ha nem egy egész falszakaszt építünk át, akkor a régi fal bontásakor fokozott figyelmet fordítsunk a megmaradó fal épségének megőrzésére. A bontást csak akkor lehet elkezdeni, ha a fal tehermentesítése (a födém alátámasztása) már megtörtént. Ha nem kívánjuk teljes mértékben lebontani a tetőt, a födémet, akkor az alátámasztást ugyanazoknak a szempontoknak a figyelembe vételével kell elvégezni, mint ahogy az az előző fejezetnél leírásra került.

A falazatok cseréje szintén olyan munka, amelyet - ilyen munkát már végzett, tapasztalt - szakemberre kell bíznunk. A munkafolyamatok részben azonosak az előzőekben leírtakkal, azzal a kiegészítéssel, hogy a teljes vastagságában és magasságában újjáépülő fal alatt - ha nem készült - megfelelő alapozást kell készíteni.

*Ez az alap lehet beton, kő, téglaalap. Lényege, hogy a talajon felül nyúljon, és az alap felső síkjára megfelelő szigetelés is kerüljön.

Az alap készítésekor igen fontos biztonsági rendszabályokat kell betartani: ügyelni kell arra, hogy a megmaradó falat nem szabad alábontani, továbbá arra, hogy az alapgödör kiemelésekor a meglévő, megmaradó alaptest nem sérülhet. Az alapozást a gödör kiemelését követően azonnal el kell végezni, megelőzendő a megmaradó szerkezetek esetleges beomlását. Természetesen arra is figyelni kell, hogy a munkagödörben ne veszélyeztesse a munkavégzést a gödröt határoló földfal.

*Az elkészült alap kötése után építhető meg a fal.

Az új falazás lehetőleg égetett téglából készüljön, de itt használhatunk megfelelő minőségű vályogtéglát is.

Ez esetben vályoghabarcsot, vagy mészhabarcsot használjunk. A falazásnál fokozottan ügyelni kell a vízszintes és függőleges habarcsrétegek megfelelő elkészítésére, teljes kitöltésére. Ennek - ahogy erről már szóltam - statikai és hőszigetelési fontossága van.

Ha vályogtéglából készül is a pótlás, az alsó 40-50 cm-t (a lábazatot) téglából kell építeni. Természetesen ekkor érvényes az a szabály, hogy a pillérek, a sarkok, boltívek égetett téglából készülnek.

A vályogfalazat fúgáit 1,5 - 2 cm mélyen ki kell mélyíteni, hogy a vakolat (vagy a sártapasztás) jobban kössön. A vályogfal vakolatmegtartó képességét azzal is szokták növelni, hogy a fal külső-belső síkjába minden második rétegben cserépdarabokat, tégladarabokat helyeznek el.

Falazatpótlást ritkán szoktak vert vagy tömésfalból készíteni, pedig ez a technológia ekkor is alkalmazható. Az ilyen falazat építésekor a már megismert előírásokat, szabályokat kell betartani.


Vendégfal építése

A fejezet bevezetőjében leírt károsodások a legritkább esetben szoktak külön-külön előfordulni a vályogfalak esetében.

Egy - egy károsodott régi, esetleg száz éves vályogház jellemző képe így fest: a vizesedés miatt a fal felülete erős hámlásnak indul. Ezzel egyidejűleg a falon repedések jelennek meg. Használat közben a sarkok, az ajtók, ablakok fülkéinek sarka leomlik. A karbantartás elmaradása miatt ezek a hibák egyre nőnek, fokozódnak. A tető karbantartása miatt a fal teteje beázik, meggyengül, ami ahhoz vezet, hogy a falra felfekvő deszka - főleg az ajtók, ablakok felett - a falat és a nyílások áthidalását lenyomja. A födém és a fal csatlakozásánál keletkező lyukon földfeltöltés behull a szobába. Az egész lakás dohossá válik, a külső és a belső falon is - nem egyszer rágcsálók által kivájt - lyukak jelennek meg. Az ilyen állapotot mutatják be az itt található fotók.

A tulajdonos - vagy az új vevő - ott áll tehetetlenül, és nem tudja mihez kezdjen. (A fent felsorolt hibák az elmúlt 35-40 évben épült, megfelelő alappal ellátott, jól szigetelt, folyamatosan lakott vályogházaknál természetesen nem jelennek meg).

Első gondolata az, hogy lebontja a házat. Ha sikerül meggyőznie magát, hogy mégsem, akkor megpróbál utána járni, hogyan lehetne elsőként a fal vizesedését megállítani. Igen ám, de tíz embertől tizenegy különféle tanácsot kap az anyagbeinjektálástól a falátvágásig. Közben az is kiderül, nem is biztos, hogy a falat teljesen ki kell szárítani - hisz akkor pedig azért omlik össze. Ha a fal már nem is vizesedik, akkor is: még tele van lyukakkal (sőt, azok tovább nőnek az állatkák működésének eredményeként), a födémdeszkák még mindig belógnak a szobába, az ablakok kávái letörve. És az egész szoba, a pitvar, a kamra kellemetlen állapotú, porzik, dohos szagú.

Mi hát a teendő?

Hosszas töprengés, tervezgetés, próbák után az ilyen összetett problémák megoldására egy átfogó javaslatom van: a vendégfal építése.

Az eddig leírt építési, javítási módok, a vályogházak iránti elkötelezettségem ismeretében ez szentségtörésnek hangzik - az is. Csakhogy aki egyszer arra az elhatározásra jutott, hogy vesz egy házat - még ha az vályogház is - azt használni akarja, mégpedig teljes joggal. Akkor arra van szüksége, hogy az a ház komfortos legyen, biztonságos legyen, álljon ellen a károsító hatásoknak, és még esetleg megmaradjon szépnek is.

Mindezeket véleményem szerint napjainkban a meglévő, és könnyen beszerezhető magasabb minőséget nyújtó technológiák és anyagok, valamint a régi építési anyagok és módozatok ötvözésével lehet elérni.

Természetesen most nem kell arra gondolni, hogy modern beton, vagy például Ytong, vagy Porotherm szerkezetek beépítését fogom javasolni. Nem. maradok a régi, jól bevált anyagoknál, a kisméretű téglánál, a bitumenlemeznél, a habarcsnál - olyan anyagoknál, melyek mindenki számára könnyen és olcsón elérhetők.

A vendégfalas házfelújítás lényege, hogy a vályogfal (legyen az tömésfal, vagy vályogtégla fal, vagy vert fal) belső - helyiség felőli - oldalára egy tégla vastagságú falat húzunk fel, hogy az teljesítse az alábbi feltételeket:

- a belső fal omlásokat megszünteti, ezzel megszűnik a lakás használati helyiségében a fal porzása miatti komforthiány érzése,

- hő- és nedvességszigetelő réteget tart, amivel megszűnik a helyiség nedvessége, dohossága,

- a sarkok, az ajtók és ablakok fülkéinek szabályos, téglával falazott kiképzésével megszűnik ezek leomlása, károsodása,

- a födém alsó síkjáig felvezetett vendégfallal a megsüllyedt deszkázat, sőt a gerendázat is visszafeszíthető eredeti magasságába,

- az égetett téglából készült fal normál vakolóanyaggal vakolható, ezzel a ház helyiségei komfortosabbá tehetők,

- mivel a fal belső oldalán van, a használatból eredő párát nem engedi a vályogfalhoz jutni, ezzel szemben a falat magát nem zárja el a külső levegő páratartalmától, ami a fal élettartama miatt fontos tényező,

- zárt szerkezetével elzárja az utat a rágcsálók kártevése előtt, azok a helyiségekbe nem tudnak bejutni.

Az elmúlt évek gyakorlata alapján a felsorolt hibák egyenkénti kijavítása lényegesen nagyobb ráfordítást, és kisebb hatékonyságú megoldást ad, mint a vendégfal építése.

Ha a vendégfal belső felületképzése nem üt el a régi házak felületképzésétől (vakolat + meszelés), akkor még a gyakorlott szem sem tudja megkülönböztetni a vályogfalat és az utólagosan elé falazott vendégfalat. Illetve a gyakorlott szem mégis: az égetett tégla falban mindig is hiányozni fog a vályogfalakra oly jellemző egyenetlenség, a kisebb-nagyobb hullámzások látványa. De ezt tényleg csak a gyakorlott ember veszi majd észre


*A vendégfal építésének technológiájáról röviden.

A vendégfal tulajdonképpen nem más, mint egy téglányi vastag falazat. Természetesen megfelelő alapra készül. A régi vályogfalat megfelelő módon meg kell nyesni ahhoz, hogy az új falazás elférjen. A vendégfal mögé hő és nedvességszigetelő réteg is kerül, és feltétlenül fontos a régi és új szerkezetek közti üreg megfelelő kitöltése. A vendégfal építése előtt nem szükséges a födém alátámasztása, a lelógó szerkezeteket fel kell ékelni.

Az elkészült vendégfal a szokásos módon vakolható, meszelhető. Itt most nem részletezem a megvalósítás menetét, mert az minden épületnél, sőt egy épület minden helyiségénél másképp-másképp történik. Ezt a helyiség állapota, mérete, és még sok minden más befolyásolja.

A vendégfal építéséhez hasonlóan történik a lábazatok utólagos kialakítása is.

21 megtekintés

Comments


bottom of page